Szentesen született 1813. július 6-án. Kisnemesi családból származott; ősei Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől nyerték címeres levelüket 1625-ben. Apja Hajdú András néptanító, anyja Gorzás Lídia. Korán árvaságra jutott. Elemi iskoláit és a gimnázium alsó osztályait szülővárosában végezte. 1831–1836 között a debreceni református kollégiumban bölcseleti, jogi és teológiai tudományokat hallgatott; 1837-től ugyanitt esküdt felügyelő, segédkönyvtárnok, majd elemi iskolai tanító. 1839–1841 között a derecskei középiskola igazgatója.

1842-ben külföldi tanulmányútra indult. A berlini egyetem hallgatójaként 24 magyar tanulóval megalapította az egyetem magyar könyvtárát. Hazatérése után lelkészjelölti vizsgát tett, majd rövid nevelősködés után segédlelkész lett Nagymarján. 1845 decemberében a szentesi református egyház meghívta a gimnáziális osztályok igazgató-tanárának, professzori címmel. Az ő nevéhez fűződik az első retorikai (szónoklattani) osztály felállítása s egyéb iskolai reformok bevezetése.

Az 1848/49-es szabadságharc idején a tanítás mellett komoly publicisztikai munkát fejtett ki. Hazafias tárgyú politikai cikkei jelentek meg a debreceni Alföldi Hírlapban, a Tiszavidéki Újságban és a Szegedi Hírlapban.

1849 nyarán a szabadságharc végnapjait élte. Az orosz és osztrák hadak megállítása érdekében a magyar kormány népfelkelésre szólította fel a nemzetet. Szentes lakosságának a végső küzdelemre történő mozgósításában kitünt a köztekintélynek örvendő iskolai rektor, Hajdú Lajos, aki július 1-jén iskolájának ablakából lelkesítő beszédet intézett a szentesi néphez, általános felkelésre buzdítva az előrenyomuló császári seregek ellen. Szózatát kinyomtatta, és a nép között osztogatta. Hazafias felbuzdulásáért utóbb kemény büntetésben részesült. A berendezkedő új hatalom 1849 szeptemberében elfogatta, s lázítás címén haditörvényszék elé állította. Ügyét az Aradon működő Cs. Kir. Rendkívüli Haditörvényszék tárgyalta. Tettét a katonai bírák felségsértésnek minősítették, és kötél általi halálra ítélték. A súlyos ítéletet később kegyelemből 20 évi vasban töltendő várfogságra és teljes vagyonelkobzásra változtatták. Kezdetben az olmützi, majd a josefstadti várbörtönben raboskodott. A szentesi lakosok 1851-ben kérvény útján kísérletet tettek kiszabadítására, de eredménytelenül. Ennek ellenére a későbbiekben sem hagyták sorsára. Erre utal az egyik rabtárs 1854. november 27-én kelt feljegyzése, miszerint: “Hajdú Lajos szobatársam ma Szentesről nagy ládát kapott. Annyi és oly sokféle ennivaló és másféle holmi volt benne, hogy a leggyöngédebb gondoskodás jelének látom e körülményt. Látván e gyöngédséget, melyet nem szüntet idő és távolság, a családi élet e kedves jelét, a hűségnek e ragaszkodását, bennem fájdalmasan támadt föl a múltak emlékezete…” Szerencsés fordulatnak mondható, hogy Hajdú Lajos és sok más politikai elítélt 1856 áprilisában császári közkegyelem útján kiszabadult fogságából.

A várfogságból történt szabadulása után a kisújszállási református egyház meghívta a helyi gimnázium vallástanárának. Később a magyar irodalmat, történelmet, latin és görög nyelveket tanította, s több ízben viselte az igazgatói tisztséget. A személye iránti közmegbecsülést jelzi, hogy 1861-ben – az alkotmányosság ideiglenes helyreállítása idején – a Hajdú kerület tiszteletbeli törvényszéki táblabíróvá választotta, és díszpolgári címmel ruházta fel.

Az 1867-es kiegyezést követő években bontakozott ki igazán Hajdú Lajos közírói tevékenysége. Programszerű célként tűzte ki, hogy írásaival maradandó emléket állít a szabadságharc sokat szenvedett mártírjainak. A személyes tapasztalás hitelességével jelenítette meg a várbörtönök lakóinak életét, a korabeli börtönviszonyokat; név szerint felsorolva a szabadságharcos múltjuk miatt rabságra vetetteket. Írásai ma is forrásértékkel bírnak, hisz tudjuk, hogy ő maga 1850 januárjától 1852 májusáig Olmützben, 1852. május végétől 1856. április elejéig pedig Josefstadtban raboskodott. (Ez utóbbi helyen együtt sínylődött Boros Sámuellel, Szentes szabadságharc alatti polgármesterével.) Megrázó erejű cikkeit a Vasárnapi Újság, valamint a Hazánk és a Külföld közölte több sorozatban (1869: Börtönkrónika, Az 1848–49. magyar államfoglyok josefstadti börtöne; 1871: A régi napokról, Mártír halottak statisztikája; 1872: Magyar foglyok útja 1850-ben Budától Olmützig stb.).

Gazdag publicisztikai munkásságának másik nagy vonulatát a tanügyi, neveléselméleti, egyház- és iskolatörténeti, valamint helytörténeti írásai képezték, amelyek a korszak legjelentősebb szakfolyóirataiban és a helyi sajtóban jelentek meg.

Hajdú Lajos szabadulása után mindvégig megmaradt a kisújszállási gimnázium nagyra becsült tanárának. Sok évtized után – nyugalomba vonulásának évében – 1891-ben hazalátogatott Szentesre, hogy találkozhasson 60 évvel korábbi volt iskolatársaival, valamint 1848/49. évi tanítványaival. A “szabadságharc szentesi bajnoka” – ahogyan a Szentes és Vidéke c. újság emlegette – valószínuleg ekkor járt utoljára szülővárosában. Kisújszálláson hunyt el 1901. február 24-én; sírját egy szürke gránit emlékoszlop jelzi a déli temetőben.

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
Labádi Lajos (2001): A szabadságharc szentes bajnoka. http://www.szentesinfo.hu/szentesielet/2001/09_0302/200103027.htm

Kép:
Hajdú Lajos arcképe - forrás: internet