Szentesi zenészek -  Kurca parton -  a díszkútnál vizet hordó asszonyok és lányok ^[1.]

ÉLET A XIX.SZÁZAD ELEJÉN

<<< Vissza a néprajz oldalra

GYERMEKNEVELÉS   FELNŐTTEK   ÖLTÖZKÖDÉS    HÁZAK     HÁZI ESZKÖZÖK     ÉTELEK ÉS ITALOK    
PÉNZKERESÉS    HÁZASSÁGKÖTÉS     HÁZASÉLET     TEMETÉS     ERKÖLCSI VISZONYOK

Szentes népének életéről igen érdekes és nagy értékű tudósítást birunk a XIX. század elejéről, Kiss Bálint református lelkipásztor följegyzéseiben, amelyek valósággal szemeink elé állítják az akkori Szentes népének életét, szokásait. Nem volna teljes ez a történet, ha ezeket a dolgokat ide be nem iktatnók, annál is inkább, mert ezekből az időkből egész Magyarország népéletéről hasonló terjedelmes és részletes tudósítás semmiféle könyvben nem maradt fön. Lehetőleg egész terjedelmében s eredeti szövegében adjuk ezeket a tudósitásokat a következőkben:

FOGLALATOSKODÁS

A legközönségesebb foglalatosság volt a szántás, vetés, amit cselédjeik segítségével végeztek. Az ekéjök olyan volt, aminőt azelőtt 100 esztendővel nagyatyjok készített. Hat ökör kellett egy arasznyi föld felvágásához és félreforditásához a rossz eke miatt. A régebbi időben pihentebb volt a föld „és zsengés a rajtok elhullottaknak vérétől", akárminő rosszul mivélték is a földeket, csak bő termést adtak azok. A XIX. század elején csak azt kívánták az emberek, hogy minden ugarlás, trágyázás nélkül úgy teremjen a föld, mint régen. A restség és a gondolkozni nem szeretés ragaszkodik a régi szokáshoz, rossz létére is talál pártfogókra.

Búza, árpa, zab, kukorica, köles voltak a főbb termesztvények.   Lencse, borsó, bab csak   melléktermények valának, amelyeket csak házi szükségletre, nem pedig 'eladásra termeltek. Némelyek dinnyét is vetettek, de ennek ellopását a betyárok bűnnek sem tartván, ritkán volt haszna. Sokszor halálos végű veszekedések folytak le a gazda és a betyárok közt érte. Muhar, bükköny, lóhere, repce termesztését csak ekkoriban kezdték próbálgatni.

A marhákat, lovakat már ezen időszakban, amikor már gőböly tartó gazdák nem voltak, leginkább istállóban teleltették, de a juhokat szabad ég alatt, karámokban szénázták, ahol esőnek, hónak, hidegnek ki voltak téve. A takarmányt pedig, amelyet a gazdát kimélni nem tudó juhász elébök hányt, nagyrészt letaposták s akik jászlakból etették juhaikat felényi takarmányt sem prédáltak el. A szarvasmarhák, heverő lovak leginkább szalmán teleltettek. A juhok is csak tavasz felé kaptak szénát. Nyáron a mezőn éltek. Szűk termés idején semmi haszon sem volt ezek tartásán. Többe került a takarmány, mint a jószág haszna.

A pásztorok közt a juhászok ravaszok, gazdáikat csalók, lopok voltak.

A magló sertések nyáron csürhére jártak a rétre s pusztították a nyomást és a nádast, télen pedig ocsú, korpakása, galambganéj, paraj, törköly, száraz szőlőlével, vízzel megöntve, volt eleségök. csak az lévén a cél, hogy éhen meg ne dögöljenek. A magló magot is ritkán látott. A hízóknak úri dolguk volt ezekhez képest. Darával, kukoricával meghizlalták őket egykét mázsára. Szegény ember volt az, aki sertést nem hizlalhatott. A tehetősebbek 10—20 sertést is leöltek egy télen, amelyeket a cselédek és napszámosok ettek meg a következő nyáron. A mesteremberek hizlaltak csak eladásra sertéseket.

Tartottak ezenkívül még apró jószágokat is: pulykát, libát, kacsát, tyúkot, galambot, mind a maguk szükségére, mind eladásra.

Az asszonyok foglalkozásai voltak: a főzés, sütés, mosás, takarítás, fonás és szövés és a szőtt vászonnak megfehéritése, ruhavarrás, gyermeknevelés, sertéshizlalás, aprójószág tartás. Ezek körül a gondos háziasszony mindig talált dolgot, de sok szegény napszámosnak, béresnek felesége a gyermeknevelésen kivűl ifjúságának legnagyobb részét heverészéssel, szomszédolással töltötte el, elpusztitván  érdemtelenül,   amit   férje   nehéz  munkával megszerzett.

A XVIII. században még a béresnek bocskor volt a lábbelije, de a „bankó világ" óta a legrosszabbik is sarkantyűs csizmára vágyott. A szolgáló bársony lajbit, posztó réklit, miskolci tarka szoknyát, patyolat kötőt, „gyere haza" kendőt kívánt gazdájától, emellett magas sarkú debreceni kordovány csizmát. Sok szolgáló cifrább volt, mint a gazdája felesége, vagy leánya. A béresek munkája volt télen a marhagondozás, takarmányhordás, néhol a trágyázás, tavasz felé az árkolás, szántás, vályogverés, szöllőmunka, azután kaszálás, szénahordás. Ekkor kemény munkát és sanyarúságot kellett kiállniok. mert ésthajnalon is kaszáltak, reggel pedig már pirkadáskor hozzáfogtak.

A szolgálók sütnek, mosnak, vizet hordanak, sepernek, ágyatvetnek, fejnek, sertésekről és aprójószágokról gondoskodnak. Ezenkívül minden szombaton az edényeket elmossák, a vas- és réz-edényeket, kifényesítik, a konyhát bemeszelik. Ezt még a legrosszabbik is megcsinálja, kivált ha azt veszi észre, hogy a hasztalan mészpocsékolásért a gazda haragszik. Nyaranta a szolgálók is alig alhatnak 3—4 órát, kivált ha a nagy dologidő idején mindennap sütni kell.

Ha a gazda emberséges és a cseléd hűséges, esztendőkön át megvannak egymással, de igen csak az az állapot, hogy a gazda gyötri a cselédjét, a cseléd pedig pusztítja a gazdáját. ^[2.]

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
[2.] Sima László - Szentes város története (1914) XXIV. fej. 384-414 old.

Kép:
[1.] Szentesi zenészek -  Kurca parton -  a díszkútnál vizet hordó asszonyok és lányok - forrás: internet