1918. október 30-án, 31-én éjjel az olasz frontról megkezdték a visszavonulást. Az Olaszországgal való háború ezzel véget ért. "A 11 százlóalj  nyolcszázhárom fő volt, holt fáradt, kiéhezett, lelkileg is öszszetört, rongyos, kimerült maradványa hat tiszt, ötvennégy katona, (édesapám egyikük.) százharmincnégy sebesült honvéd, negyvennyolc olasz fogoly   Csáktornyánál éri el a magyar határt." - emlékezett  Von Hammel alezredes. 

Nyolcvanöt évvel ezelőtti történés után a honvédek - édesapám is - a Forradalmi Kormány Tanácsköztársaság hadseregében - még - 1919-ben is harcoltak a környező államok hadseregeivel. Román fogságba estek sokan.  Bán István  leánya, Eszter emlékezik: "Édesapám mankókkal, vese fájdalmakkal, súlyos betegen jött haza. Katonakori fényképét megőriztem.  Rajta Sebesülési Emlékérem, Károly Csapatkereszt kitüntetése látható. Felépülése után házasságot kötött. Város környéki  bérelt földeken gazdálkodott. Édesanyám, fiú testvérem, hároman leányok segítettünk. Édesapám 1890. május 27-én született, 1965. augusztus 26-án  hunyt el." Ökrös Erzsébet (Szabó Imréné) is érzékenyen beszél  édesapjáról, három nagybátyjáról, akik 101-es honvédek voltak. Életben  maradtak, ami a csodával határos.  Ökrös Józsefet  a második világháború éveiben is behívták  katonának. Őrmesteri rangban  szolgált. A békéscsabai 101-es gyalogezred hatezer hősi halottjára tisztelettel emlékezünk. Így a  szentesi négyszáz, szegvári  nyolcvankilenc, mindszent körzeti ötven, derekegyházi huszonnyolc, tés-fábiánsebestyéni három honvédra. A honvédeknek a haza-,  szülő- és családszeretete adott erőt helytállásukhoz az életveszélyes években. Bíztak a Hymnus jövőbe mutató soraiban:  "Balsors akit régen tép, /Hozz  rá víg   esztendőt,"  Illyés Gyula múlt  században rögzített véleménye  is figyelemre érdemes:"A legnagyobb bátorság a remény."  
 

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom: 
Kátai Ferenc: Katonasors az első vlágháború idején.
Városi Visszhang 2003. 10. szám

Kép:
Régi képeslap forrás: internet