Ciconia ciconia - soha nem felejtem a fehér gólya tudományos nevét, hogy miért nem Ciconia alba? És el is gondolkozom felette minden tavaszon és őszön, amikor visszatérnek, vagy elrepültek. Mindig csak a hiányukra ocsúdom, soha nem láttam őket gyülekezni. Amikor már a töcsök a felnevelőikkel olyan nagyon-nagyon magosra szállnak, hogy alig látni őket, és szabályosan egy irányban köröznek, már sejtem, hogy ennek amolyan gyakorlásféle funkciója lehet. Az is feltehető, hogy ilyenkor vésődik bele a gólyafiak buta liba-fejébe a "térkép", és számukra tényleg mindegy, hogy lakott-e itt valaha egy Vörösmarty Mihály -, nekik a szentesi Kurca örvénye, az Alsóréti tocsogók, néha-néha a Szamár Delelő mögötti sportpályák, meg a kis Vecseri torkolatának környéke a Táj, az otthoni, ahová a párjukkal újra visszatérnek...

Békeidőkben mindig megírták a szentesi újságok, melyik házra tért legelsőnek haza a gólya-pár. Megtalálták-e a tavalyi fészket, vagy netán egy újat építenek valamelyik portán, vagy egy villanykaró tetején, közel egy lányosházhoz. Tavaly én is megkívántam őket, mert azt hittem, hogy a repülni tanuló gólyafiak egyike-másikának jobban tetszik majd a Péter Pál Polgárház kényelmesen domborúra boltozott kéménye, mint az évtizedek óta megszokott "Mátéffy-Burg"-féle Petőfi utca 4. számú fészek. Hiszen itt ácsorogtak óraszám és úgy kelepeltek, mintha azt beszélnék egymás közt, hogy itt szebb a kert, nagyobb a csend, a nyugalom, és főként, apa és anya nem kelepel a fülünkbe állandóan...

- Hogy mivel csalogassuk át őket, kérdeztem a szentesi madarak atyját, dr. Bod Pétert. De ő felhomályosított, hogy semmivel sem lehet, hiszen a szülői fészeknek ún. "rewier"-je van. Az egy kb. 4-500 méter sugarú kört jelent, ahol másik fészket nem illik rakni. Nem is tűrik meg a befészkelt gólyák a hatáskörükbe befurakodókat. Kiűzik a gyüttmenteket.. Húsvét hajnalán figyeltem meg először őket. El is neveztem a hímet Gyulának, a tojót meg Idának. Alig derengett, amikor a nappali kerevetének karfáján nyugtatva a fejem, az Iskola utca-sarki "legényszöktető" ablak felső szemében - békaperspektívában - megláttam Gyulát, amint ott fönt magasan Ida hátán állva, szárnyainak artisztikusan széttárt hosszú evezőtollait remegtetve pillanatok alatt bevégezte ős-atavisztikus mutatványát. Majd mindketten kicsit megrázták magukat, talán megborzongtak a nyálkás-hűvös hajnalban, és Ida menten leült kicsit megnyugodni...

Gyula moccanatlan állt még egy darabig, majd mintha fejbe lőtték volna, leborulni látszott a tetőre. Rugaszkodni se volt ereje, csak estében nyitotta ki szárnyait, és ellebbent... De húszig se számolhattam volna, óriás csőrében egy vékonyka ágacskával megtért a nászi fészekbe, és Ida orra elé tuszkolta. Nem esküszöm rá, de mintha közben egy kicsit meg is botozta volna vele a még pihenő párja fejét, úgyhogy az menten felállt. Gyula abban a pillanatban lehuppant Ida helyére... Az asszony meg nem sokat tökölt, magasra rugaszkodott, mint aki kipihente már, és óriási fehér excrementum-csóvát lövellve a műemléki tetőre, mint ahogy Ciolkovszkíj tanította - szárnyas rakéta módjára eltűnt... Ezek összevesztek! Ez volt az első érzésem, ahogy kiértékeltem magamban a gólyabalettet. Megbizonyosulni látszott a feltevésem, mert csak nem akart visszatérni, jó fertyály-órát odajárt Ida. (Ahol az aktus pár pillanat műve, egy ekkora kiröppenés már válóok!) Most duzzog a kotrásos Kurca partján, vagy netán elment egy másik, egy komfortosabb fészekbe dolgosabb szeretőt keresni magának? De előtte bizisten jól becsapta az ajtót! Pedig Gyulán, úgy fektében nem láttam semmi rezignáció - jóformán ki se látszott innen lentről, mert annyira belefúrta magát a jó asszonyszagú fészekbe. Még csak nem is tekingetett, annyira biztos volt a dolgában.- Dehogy vesztek, dehogy vesztek! Ida asszony a csőrében óriási nádköteggel, mint valami bolti cekkerekkel széles ívből szűkülő "dugóhúzóban" ereszkedett az alvó Gyula mellé, és alig tette le a mocsártól még csöpögős, nehéz pakkot, Gyula is felpattant...  - Nem fogják elhinni: - Idára! Se tánc, se móka, se kacagás! Csak az a bizonyos nyeregbe szárnyalás, és ripsz-ropsz - el kell ismerni - férfias helytállás. Nagy remegés után kis rázkódás, majd újra a jól ismert bukófejes, és Ida most majdnem fél percre lehuppanhatott Gyula helyére.

Gólya-emancipációért kiáltott bennem a lélek, és a reggeli busz- és autóforgalom megélénküléséig még vagy ötször-hatszor megszámoltam ezt a furcsa munkamegosztást. De nem győztem türelemmel, mert így békaperspektívában, a felső kisablakon keresztül végül is csak a "nászágyra" látni. Kimentem hát megfigyelni, hogy hová repül Gyula, hogy azonnal megtalálja azt az asszony-kiverdeső pálcát, és milyen messze szárnyal Ida - mondjuk bánatában? Emberperspektívából - megbújva a Posta felőli zugban - kiderült a talány. Gyula, a hős, a bátor le mert szállni az ember udvarába, hogy nagy-hirtelen felkapjon egy-egy a fészekből kisodródott, és az ereszcsatornán is túlesett ágacskát. Ida azonban gyáva nő, inkább fölfelé indul, messzi száll, ha kell, túl a körzete határán, és onnan valahonnan a "gólya-pennymarket"-ből hozza a tömött cekkereket, talán mert így spórol - az életével. Madárperspektívából pedig még a szín-amerikai választási plakátok sem látszanának, és ha lenne szárnyam, és el tudnám szakítani a fészektől az elnehezült farhátamat, onnan magasból talán eltűnnének a romos házak, a gazos kertek és az autórengeteg. Talán utána mennék Idának, és ahol éppen nem kotorják, melléje ereszkednék a Kurcának, és lehet hogy együtt csőrölnénk a békákat... Vagy csak kezdődne elölről, ott a parton, a természet lágy ölén, amit én az ágyból láttam meg (hiszen nem vagyok unka) - "békaperspektívából".

Az oldalon felhasznált források:

Irodalom:
www.szentesinfo.hu/szentesielet/1998/1998_0501/199805019.html

Kép:
© Nagy Zsolt Imre